dr. Szalai László

“Az elmúlt egy évben többet sikerült előrelépnünk, mint az azt megelőző tízben összesen”-mondta ünnepi beszédében dr. Szalai László, az MTE elnöke, utalva ezzel a az aktívák hatékonyabb bevonására, valamint a Magyar Tinnitus Egyesület a hagyományos, illetve az on-line médiában való egyre számottevőbb megjelenésére. A rendes évi taggyűlésen a nagy számban megjelent résztvevők meghallgatták az elnöki beszámolót, majd elfogadták azt, majd az egyesület új titkárának megválasztották Major Katalint.

Az éves beszámolót követően dr. Várkonyi Tibor elnök-helyettes a tagság véleményét kérte az éves tagdíj esetleges emelését illetően – a jelenlévők támogatták az elképzelést, így a 2012-es évtől 5000 Ft/év tagdíj van érvényben. Bemutatkozott továbbá Gerlinger Lilla, aki elsősorban a továbbképzések koordinálásában lesz segítségére az egyesületnek.

Egyúttal az elnökség és a tagság ünnepélyesen elbúcsúztatta Kiss Zoltánné Évikét, aki több mint tíz éven át volt az egyesület segítségére titkárként; fontos azonban tudni, hogy a jól ismert információs vonalon Évike továbbra is a megszokottak szerint tájékoztatást nyújt azoknak, akik nem biztosak benne, problémáikkal kihez forduljanak.

A képekre klikkelve azok megnyílnak nagyobb méretben!

Kiss Zoltánné Évike

dr. Várkonyi Tibor

Major Kata

Gerlinger Lilla


Szólj hozzá!